Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szegedi Városi Bíróság

hvg.hu Itthon

Elveszett a szakvélemény a mindszenti betegperben

Elhangzottak a perbeszédek, de nem született ítélet tegnap a Szegedi Városi Bíróságon „a mindszenti beteg” ügyében folyó per megismételt elsőfokú eljárásában – számolt be a tárgyalásról a Népszabadság.

hvg.hu Itthon

Hatszázezer forintra büntették a doktornőt

Pénzbüntetéssel sújtotta a hódmezővásárhelyi kórház egyik orvosát foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, egy 67 éves mindszenti férfi ellátásával kapcsolatban pénteken az ügyben első fokon eljáró Szegedi Városi Bíróság.

hvg.hu Helyi érték

Megszervezték társai a szegedi rab szökését

A Szegedi Városi Bíróság földszinti ablakán át menekült el múlt hét szerdán, letartóztatásának kihirdetése után egy 32 éves férfi. A szemtanúk szerint elfutott a bíróság bejárata előtt, majd a közelben álló, járó motorral várakozó autóba szállt be – írja a Délmagyarország.

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Hallgassa meg, zseniális: zenévé alakított egy madárdalt a mesterséges intelligencia – videó

Hallgassa meg, zseniális: zenévé alakított egy madárdalt a mesterséges intelligencia – videó

Szélesvásznú ukránozás: új óriásplakátokon riogat a kormánypropaganda

Szélesvásznú ukránozás: új óriásplakátokon riogat a kormánypropaganda

A BMW 600 lóerő fölé tolta az i4 villanyautó teljesítményét

A BMW 600 lóerő fölé tolta az i4 villanyautó teljesítményét

Magyar: Több támogatást kapott a Tisza Párt magánszemélyektől, mint a Fidesz

Magyar: Több támogatást kapott a Tisza Párt magánszemélyektől, mint a Fidesz

Speciális keresőt kap a YouTube

Speciális keresőt kap a YouTube

Cáfolják, hogy kivonul Magyarországról a cég, amelyik a súlyos lábszárfekélyeseknek és a sztómával élőknek biztosított kötszereket

Cáfolják, hogy kivonul Magyarországról a cég, amelyik a súlyos lábszárfekélyeseknek és a sztómával élőknek biztosított kötszereket

Hadjárat Ruszin-Szendi ellen: Orbán Viktorból előjött a mindenkori diktatúrák kedvenc fordulata

Hadjárat Ruszin-Szendi ellen: Orbán Viktorból előjött a mindenkori diktatúrák kedvenc fordulata

Lenyomja az árakat az árrésstop, de így is látványos, egy év alatt mennyit drágultak az élelmiszerek

Lenyomja az árakat az árrésstop, de így is látványos, egy év alatt mennyit drágultak az élelmiszerek

A címlapról ajánljuk